Jó mulatság, férfimunka, női csattanó

A Mikve az emeleti Márkus Emília-teremben az évadzáró női szakasz (kortárs női szerző művéből lett a darabot elmélyítő, szép előadás), lenn követik őket a férfiak. Mondhatnánk, hogy lám, azért csak ők kapták meg a nagyszínpadot, de ne mondjuk: elvégre ez is csak sztereotípia. A férfi-női szerepek, sztereotípiák nyomába ered a kortárs lengyel drámaíró, Andrzej Saramonowicz Tesztoszteronja, amelyből Szikszai Rémusz rendezett előadást Szombathelyen. A műfaji meghatározás: szabadszájú komédia (16 éven felülieknek). Mi történik, ha nyolc férfi összeverődik egy étteremben, ahol lakodalomnak (Szikszai Rémusz és a lengyel szerző kedvéért mondhatunk mulatságot) kellene lennie; csakhogy az esküvő meghiúsult (nyilván a nő miatt).

 Ezt meséli el az önmaga farkába harapó előadás, amelynek ebben a rendezésben nyolc plusz egy szereplője van. Kornél, a vőlegény, ornitológus: Domokos Zsolt; Stavros, a vőlegény apja: Horváth Ákos; Janis, a vőlegény bátyja, jogász: Balogh János; Kukac, a vőlegény barátja, mikrobiológus: Gyulai-Zékány István; Titusz, a pincér: Antal D. Csaba; Tretén, copywriter: Sipos László Márk; Dió, dobos: Némedi Árpád; Juszuf, az idegen nyelvű, morózus szakács: Szabó Tibor mellett megjelenik A Nő is, Korponay Zsófi személyében (minden értelemben vendég). Bizonyos értelemben ő a főszereplő: A Nő álomkép, vágy, suhanás, holdbeli csónakoslány, örök menyasszony, csodaszép és csodaszépen énekel. Szinte musicallé válik általa az előadás – amelynek egyik legszebb jelenetében Juszuf monológjára dal válaszol, két különböző, (számunkra) idegen nyelven. (A háttérben feltűnik Esterházy Péter és a bolgár kalauz.) De hát hogyan is érthetnék meg egymást, hiszen mindkettő mást akar, a férfi a nőt, a nő a férfit (Karinthy Frigyes rég megmondta). 

És ki tudja, milyen következtetést vonjunk le abból, hogy itt bizony a nőé (sőt: A Nőé) a csattanó. – Ez a színdarab az én értelmezésemben semmi egyéb, mint a macsó gondolkodás paródiája. Előbb-utóbb kiderül, hogy még azoknak a férfiaknak a gondolkodásában is tartják magukat ezek a sztereotípiák, akik azt gondolják magukról, hogy nyitottak, felvilágosultak, hívei az emancipációnak. Valószínűleg én sem vagyok kivétel. Talán észre sem veszem, hogy mikor, mivel lépem át a határt.

 Ez a darab ezzel szembesít, ezért szeretem nagyon – mondta érdeklődésünkre Szikszai Rémusz. – Másfelől meg a patriarchális alapon működő társadalom azt is megköveteli, hogy akkor is meg kell felelni ennek a férfimintának, amikor az ember alkalmatlan rá – és ebből mindenféle belső feszültség fakad. Harmadrészt erősen foglalkoztat, hogy a szélsőséges gondolkodásnak mi a forrása. Valószínűleg arról van szó, hogy az ember a saját sérelmeinek, frusztrációinak kiengedésére keres szelepet és ebben találja meg. A homoszexuálisok gyűlöletében, a muszlimok gyűlöletében, az idegenek gyűlöletében, a nő lenézésében – a nem tudom, miben.

 De közben meg van ebben valami iszonyatosan emberi. Mindig azt keresem, hogy mi az, ami emberi egy történetben, egy szituációban, egy konfliktusban. Mert ha emberi, akkor esendő, és ha esendő, akkor szánom is, meg értem is. A Tesztoszteron szereplőit sérülékeny, bumfordi, szeretetre méltó kreténeknek látom, akik néha marhaságokat beszélnek a szájukkal, és közben semmi egyébre nem vágynak, mint egy nőre, aki igazából szeresse őket – azért, amilyenek. És ha ezt nem kapják meg, akkor elkezdenek átmenni macsóba, és nem magukban keresik a problémát vagy a változtatandót, hanem a világot ítélik meg abból a pozícióból, ahol ők vannak éppen. Ha az ember ilyen élethazugságokra épít, az élethazugság válik stabil alappá, és azon már nehéz változtatni. Egyre nehezebb, ahogy telik az idő. Ennek a helyzetnek az esendőségét – hogy „istenem, csak ilyen hülye ne lennél” –, a szerethetőségét mutatja meg a Tesztoszteron.

 Meg azt, hogy nő nélkül esélyünk nincsen az életben, semmi. A közönség már a nyilvános főpróbán nagyon tapsol. És miközben a szerző az ösztönök meg az érzelmek szküllái és kharübdiszei között navigálja a szereplőket, a színházzal is játszik. Itt mindig résen kell lenni, sok minden nem az, aminek látszik. Vagy pont, hogy az: a vér az vér, a festék az festék, a rózsa – az rózsa az rózsa az rózsa. A Tesztoszteron pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház sok jót hozó 2023/24- es évadának utolsó bemutatója. Álmában csönget egy picit a vágyak villamosa.